Megújított együttműködés az Újpesti Jégkorong Akadémia és gimnáziumunk között

Ilauszkyné Varga Enikő főigazgató asszony és Hajek Márk sportigazgató találkozója során gimnáziumunk és az Újpesti Jégkorong Akadémia között a korábban kötött együttműködési megállapodás meghosszabbítására került sor, amelynek célja a tehetséges jégkorongozók támogatása a középiskolai tanulmányaik során.
Az Újpesti Bródy Imre Gimnázium 1989 óta elkötelezett a sportolók oktatásának támogatása mellett. Sportolói osztályainkba olyan leigazolt sportolókat várunk, akik sporttevékenységük mellett komolyan veszik a tanulást is.
Intézményünk figyelembe veszi az edzés- és versenynaptárhoz kötődő elfoglaltságokat, és igazoltnak tekintjük a versenyek és edzőtáborok hivatalos időtartamát. A kieső tananyag pótlására e-tananyagot, óralátogatást és konzultációs lehetőséget biztosítunk.
A sportspecifikus tantárgyak oktatása mellett nagy hangsúlyt fektetünk az emelt szintű testnevelés érettségi vizsgára való felkészítésre.
Az Újpesti Jégkorong Akadémia célja, hogy a legmagasabb szintű képzést nyújtsa a jégkorong iránt elkötelezett fiatalok számára, és elősegítse sportkarrierjük fejlődését.
A megújított együttműködés keretében a két szervezet törekszik arra, hogy a jégkorongozó diákok számára optimális feltételeket biztosítsanak mind a sport, mind a tanulás terén, amelyek által a diákoknak lehetőségük nyílik arra, hogy egyszerre érjenek el sikereket a jégen és az iskolapadban.

Bízunk benne, hogy ez az együttműködés hozzájárul a tehetséges sportolók fejlődéséhez és sikeres jövőjük megalapozásához.