Az írásbeli felvételi vizsga elsődleges célja az eredményes középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségek és képességek, kompetenciák felmérése, ezért egyik feladatlap sem hagyományos tantárgyi teszt. A konkrét ismeretek, a tanulási folyamatban megismert, begyakorolt eljárások alkalmazása mellett egyes feladatok újszerű összefüggésekben, szokatlan módon is teret nyitnak a tanultak mozgósításának, az ötletes alkalmazás képességének, a kreativitásnak.
A vizsgaszervező intézmény köteles a központi írásbeli vizsgát mindkét tantárgyból (magyar nyelv és matematika) megszervezni.
Az intézmények a központi írásbeli vizsgán kívül más írásbeli vizsgán való részvételt a jelentkezőktől nem követelhetnek meg.
A felvételi vizsgán részt vevő diákoknak mind a magyar nyelvi, mind a matematika írásbeli vizsgákon 45 perc alatt tíz feladatból álló feladatsort kell megoldaniuk, ezzel tárgyanként 50-50 pontot szerezhetnek. A két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet kell tartani.
Az írásbeli vizsga során a dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát tintával kell elkészíteni. A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható. A matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz (pl. zsebszámológép) nem használható.
A központi írásbeli vizsgákat a 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra jelentkezők számára 2023. január 21-én, 10 órától országosan egységesen szervezik. A vizsgáról történő esetleges hiányzást a vizsga megkezdéséig telefonon tudatni kell az intézménnyel, illetve a hiányzás tényéről hivatalos (nem szülői) igazolást köteles benyújtani a tanuló.
Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni és ezt január 21-én jelezték és igazolták az intézmény felé.
A pótló írásbeli vizsga idopontja: 2023. január 31. 14 óra.
A központi írásbeli vizsgára a tanulók feltétlenül vigyenek magukkal személyazonosításra alkalmas igazolványt (diákigazolványt vagy személyi igazolványt).
Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet központi írásbeli vizsgát.
A központi írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője a gimnázium képviselőjének jelenlétében 2023. január 26-án 8.00 és 17.00 között megtekintheti, azokról kézzel vagy elektronikus úton pl. fényképezőgéppel másolatot készíthet, és – kizárólag a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén – az értékelésre észrevételt tehet.
A vizsgázó és szülője a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén észrevételeit 2023. január 27. 16 óráig írásban adhatja le az intézményvezetőnek címezve.
Az észrevétel benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani. Az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő. A fentiekről a központi írásbeli vizsgát szervező középiskola igazgatója az iskola honlapján, valamint az írásbeli vizsgák megkezdése előtt tájékoztatja a vizsgázókat.
Ha az írásbeli vizsgakérdésekre adott megoldás értékelésére a vizsgázó észrevételt nyújt be, az iskola az észrevételt érdemben elbírálja. Az iskola a bírálat eredményét határozat formájában, megfelelő indokolással, az észrevétel benyújtását követő három munkanapon belül írásban közli az észrevételt tevővel. Ha az észrevételt tevő az iskola határozatának kézhezvétele után is fenntartja korábbi észrevételét, ezt három napon belül írásban közli a vizsgát szervező iskolával. A fellebbezés benyújtására meghatározott határidő elmulasztása esetén igazolásnak helye nincs. Az iskola a fenntartott észrevételt az ügyre vonatkozó dokumentumokkal együtt egy munkanapon belül megküldi a Hivatalnak. A Hivatal a fenntartott észrevételt érdemben elbírálja. A bírálat eredményét határozat formájában, megfelelő indokolással, az észrevétel benyújtását követő nyolc napon belül rövid úton (elektronikus úton) írásban közli az iskolával, valamint postai úton megküldi az iskolának és az észrevételt tevonek.
Gimnáziumunkban a vizsga alatt szülő nem tartózkodhat!
Sok sikert kívánunk minden nyolcadikos vizsgázónak!